2014. június 3., kedd

Tapasztalat

Bár a legutóbbi bejegyzés óta még nem telt el egy egész év, ennek ellenére úgy érzem sohasem fejlődtem emberileg még annyit mint ebben a bő 8 hónapban. Lehet hogy a körülöttem lévőknek ez nem igazán tűnik fel, mert nap mint nap együtt vagyunk, de azt hiszem most kezdek felnőtté válni igazán, ami nem akkora baj lassan 23 évesen. 
Ebben rengeteg minden közrejátszott, amiknek most már talán örülök is, hiszen ezek nélkül kevesebb lennék. Az előző év végén indult ez az új fejezet, mégpedig azzal, hogy 2013. december közepén kirúgtak életem első igazi munkahelyéről, ilyen hangulatban vészeltem át a Karácsonyt. A Szilvesztert nagyon vártam, hogy újra a családom baráti társaságával na meg Picifüllel tölthessem, akikkel a a legjobban érzem magam. Igen ám, de december 30.-n sikerült Picifüllel úgy összeveszni mint még soha, aminek a vége az lett, hogy az új évet külön-külön, otthon kezdtük szomorkodva. Napról-napra egyre kevesebb volt az esélye annak, hogy együtt folytatjuk.
Egy hét után megbeszéltünk egy találkozót, ahol órákon át beszélgettünk, azt hiszem elmondtunk mindent egymásnak, hogy mi volt rossz és mi volt jó a kapcsolatunkban, a végén meg levontuk a tanulságot, hogy mind a ketten rohadt hülyék voltunk. 
Az én hibám az volt, hogy az állásom elvesztése miatt bennem rejlő düht, csalódottságot és úgy általában a feszültséget nem tudtam megfelelően kezelni és ezek nagy része Picifülön illetve a kapcsolatunkon csattant (természetesen csak képletesen). Minden együtt töltött alkalom veszekedéssel végződött. Amiben Ő volt ludas az pedig annyi, hogy nem tudta még elképzelni sem hogy a munkám miatti stressz mekkora volt bennem és emiatt nem tudott megértőbb sem lenni. Megismerkedett egy fiúval aki nem bántotta a lelkét, sőt vigasztalta mikor miattam volt rossz kedve. Sajnos Picifül elkezdte egyre közelebb engedni magához. 
Itt térjünk vissza ahhoz A beszélgetéshez ami végülis sikerrel zárult olyan értelemben hogy megpróbáltuk még egyszer. A "harmadik fél"  még szerencsére időben kikerült a képből. Azóta megint együtt vagyunk és tanultunk belőle, csak elvétve vannak kisebb összezördülések. Márciusban kezdtem az új munkahelyemen, ami végre egy olyan közeg amiben még jól is érzem magam :). Most végre kezd összeállni a kép egy igazi életté, bár lesz még kihívás elég, hisz jelenleg úgy fest Picifül felmegy Keszthelyre ősszel, hogy ott okosodjon tovább. Azt hiszem részleteznem felesleges, hogy ez miért nem jó, de elfogadom. Később nem valószínű, hogy lehetősége lenne erre. Én közben gőzerővel a saját ingatlan megszerzésének lehetőségét próbálom megteremteni.
Ami meg a versenyzést illeti, abban is fejlődőképes vagyok :D. Idénre teljes szezont terveztem ami 6 versenyt jelent, de úgy néz ki még ki is bővül 1-2 alkalommal. Nem mellékesen pedig az idei szezon nem az esés-kelés jegyében zajlott eddig (kopp-kopp-kopp) és ki merem jelenteni, hogy ezután sem arról fog szólni, mert végre "nem megy le rajtnál a redőny" hanem koncentrálva, odafigyelve és az eszemet használva próbálok (tudok?) autózni.




2013. szeptember 25., szerda

Repül az idő

Hihetetlen, hogy már megint eltelt fél év úgy, hogy semmit nem tettem fel ide a blogra. Márciusban jelentkeztem utoljára, miközben a háttérben gőzerővel az álláskereséssel telt az idő. Jelentem sikerült :). Április közepe óta dolgozom. Júliusban pedig jöhetett a nyaralás. Öt nap, Keszthely, Picifül. Semmi sem hiányzott :) (Most akartam beilleszteni pár képet a nyaralásról, de nem találtam őket. Aztán eszembe jutott, hogy még a fényképezőn vannak :) )



Festetics kastélyudvar

Voltunk sétahajózni is


Picifül engem vár :)




Cadillac múzeum

Marcipán múzeum




2013. március 14., csütörtök

2013 március 14.

Hóhelyzet jelenleg nálunk, Pécsett:




Már megint január?

A gépemen kutakodva leltem rá pár, még januárban készült fotóra. Annak apropójával kerül ki a blogra, hogy ma pontosan ugyanilyen képet fest az erdő Pécs felett, ideért a hidegfront. Én nagyon vágyom vissza a múlt hét tavaszába. Remélem, hogy ez a pár nap hideg csupán a tél "búcsúajándéka", és nem húzódik el.

Panorámakép a Kis-Tubes kilátóról

Pécs, ameddig csak a szem ellát



2012. december 3., hétfő

Vissza Fonyódra






















Vissza Sümegre

Ma pár képet láthattok a nyáron történt sok utazás egyikéről.
(Előzmény: http://makrovilag.blogspot.hu/2012/10/az-utolso-erdembeli-bejegyzes-arrol.html)

Kilátás a szobánkból
Éjszakai "bárka"


2012. október 18., csütörtök

100.

A blog több mint két éves fennállása óta most érkeztünk el az első mérföldkőhöz a, 100. bejegyzéshez.
Mindenkinek nagyon köszönöm aki idetévedt hozzám ebben az elmúlt kb. 870 napban.

Forrás: http://www.fmh.hu/fooldal-legfrissebb/20090316_eltuntek_sebessegkorlatozo_tablak_m7




2012. október 14., vasárnap

Jónak lenni

Érdekes dolog az élet. Ha már egyre biztosabbak vagyunk abban, hogy az életünk végre arra halad, amerre elképzeltük és végre hiszünk önmagunkban, olyankor mindig jön valami kudarc ami visszaránt a földre és észhez térít. Az azonban biztos, hogy miközben utazunk vissza a valóságba, csupa rossz érzés önti el az embert, hogy már megint mit szúrhatott el. Ez valahogy beletiporja a földbe az ember lelkét. Onnan pedig ha nehezen is, de újra és újra  felállunk. Kicsit olyan mintha a semmiért küzdenénk. Mégis megtesszük. De mi értelme vajon ennek? Akkora sikerélmény lenne mindig feltápászkodni vagy ennyire ki lennénk éhezve a boldogságra? Vagy csak egyszerűen erről szól az élet?