Bár a legutóbbi bejegyzés óta még nem telt el egy egész év, ennek ellenére úgy érzem sohasem fejlődtem emberileg még annyit mint ebben a bő 8 hónapban. Lehet hogy a körülöttem lévőknek ez nem igazán tűnik fel, mert nap mint nap együtt vagyunk, de azt hiszem most kezdek felnőtté válni igazán, ami nem akkora baj lassan 23 évesen.
Ebben rengeteg minden közrejátszott, amiknek most már talán örülök is, hiszen ezek nélkül kevesebb lennék. Az előző év végén indult ez az új fejezet, mégpedig azzal, hogy 2013. december közepén kirúgtak életem első igazi munkahelyéről, ilyen hangulatban vészeltem át a Karácsonyt. A Szilvesztert nagyon vártam, hogy újra a családom baráti társaságával na meg Picifüllel tölthessem, akikkel a a legjobban érzem magam. Igen ám, de december 30.-n sikerült Picifüllel úgy összeveszni mint még soha, aminek a vége az lett, hogy az új évet külön-külön, otthon kezdtük szomorkodva. Napról-napra egyre kevesebb volt az esélye annak, hogy együtt folytatjuk.
Egy hét után megbeszéltünk egy találkozót, ahol órákon át beszélgettünk, azt hiszem elmondtunk mindent egymásnak, hogy mi volt rossz és mi volt jó a kapcsolatunkban, a végén meg levontuk a tanulságot, hogy mind a ketten rohadt hülyék voltunk.
Az én hibám az volt, hogy az állásom elvesztése miatt bennem rejlő düht, csalódottságot és úgy általában a feszültséget nem tudtam megfelelően kezelni és ezek nagy része Picifülön illetve a kapcsolatunkon csattant (természetesen csak képletesen). Minden együtt töltött alkalom veszekedéssel végződött. Amiben Ő volt ludas az pedig annyi, hogy nem tudta még elképzelni sem hogy a munkám miatti stressz mekkora volt bennem és emiatt nem tudott megértőbb sem lenni. Megismerkedett egy fiúval aki nem bántotta a lelkét, sőt vigasztalta mikor miattam volt rossz kedve. Sajnos Picifül elkezdte egyre közelebb engedni magához.
Itt térjünk vissza ahhoz A beszélgetéshez ami végülis sikerrel zárult olyan értelemben hogy megpróbáltuk még egyszer. A "harmadik fél" még szerencsére időben kikerült a képből. Azóta megint együtt vagyunk és tanultunk belőle, csak elvétve vannak kisebb összezördülések. Márciusban kezdtem az új munkahelyemen, ami végre egy olyan közeg amiben még jól is érzem magam :). Most végre kezd összeállni a kép egy igazi életté, bár lesz még kihívás elég, hisz jelenleg úgy fest Picifül felmegy Keszthelyre ősszel, hogy ott okosodjon tovább. Azt hiszem részleteznem felesleges, hogy ez miért nem jó, de elfogadom. Később nem valószínű, hogy lehetősége lenne erre. Én közben gőzerővel a saját ingatlan megszerzésének lehetőségét próbálom megteremteni.
Ami meg a versenyzést illeti, abban is fejlődőképes vagyok :D. Idénre teljes szezont terveztem ami 6 versenyt jelent, de úgy néz ki még ki is bővül 1-2 alkalommal. Nem mellékesen pedig az idei szezon nem az esés-kelés jegyében zajlott eddig (kopp-kopp-kopp) és ki merem jelenteni, hogy ezután sem arról fog szólni, mert végre "nem megy le rajtnál a redőny" hanem koncentrálva, odafigyelve és az eszemet használva próbálok (tudok?) autózni.
Igen, jó úton haladsz a felnőtté-válás felé. Bár, amíg van, aki e világon kisfiamnak szólít, addig mindig lesz hová hazamenned, akármerre is sodor a sors. Fontos, hogy már belátod a saját tetteidért Te magad vagy a felelős és vállalni kell az elkövetett hibák következményeit, de ami ennél is fontosabb, tanulni kell belőle. Ehhez kívánok neked kitartást, erőt és egészséget!
VálaszTörlés