2012. június 27., szerda

Kész

Végeztem. Vagy csak most kezdődik? Az iskolai tanulmányaimat egyelőre úgy néz ki, hogy befejeztem.
Május és június (első fele) igazán zsúfoltra sikerült, viszont a végén megkönnyebbülve, vidáman vehettem át két bizonyítványt is. Az egyik a Gépgyártástechnológiai technikus, míg a másik a CNC forgácsoló szakmát tartalmazó. Annak idején az érettségiről is írtam ide pár szót, hát azóta eltelt újabb két év és lett még két keménykötésű, kék borítású kis könyvecském.
Azonban ez a nyugalom csak ideiglenes, hiszen most itt vannak az újabb kihívások. Állást keresni és megtartani, félretenni a jövőre, megállni a helyem felnőttként,önellátó emberként. Nagyon bízom benne, hogy ezek mind sikerülni fognak, rengeteg tervem van az élettel, és úgy érzem muszáj ezeket megvalósítanom, más utat nem választhatok magamnak.
Előtte viszont még van lehetőségem egy utolsó nyári szünetet a Családdal és Picifüllel tölteni. Ez amolyan kapuzárási pánik. :-) Próbálom minden percét kiélvezni és kihasználni.
Ha már Picifül is szóba került. :-) Ő most épp Eszéken van az iskolánk (most jut eszembe, nekem már csak a volt iskolám) jóvoltából. Az ottani testvériskola pár tanárával és diákjával töltenek el tíz napot. Tegnap indult, elég nehezen ment a búcsúzás. Teljesen más úgy átélni ezt a tíz napot, hogy tudom, messze van tőlem. Így még a szokásosnál is jobban hiányzik.


A fent említett vizsgák miatt elég nagy lemaradást sikerült intézni magamnak itt a blogon. Részben pótolni próbálom.

Májusban találkoztam vele a kertben, hossza szemre kb. 35 cm.


Picifül Bédán

Lesz még pár fotó az idei bédai "nyaralásról", de annak már egy külön bejegyzést szánok.





2 megjegyzés:

  1. Ahogy írtad is, valaminek vége, de más valami kezdődik! A nagybetűs Élet! De tudd, hogy mindig itt vagyunk neked mi, a Családod! Amiben csak tudunk segítünk, amíg csak vagyunk itt leszünk, mint egy biztonságot nyújtó védőháló! És itt van neked Picifül is, még ha most épp messze is, de a távolság csak megerősíti a kapcsolatotokat! Gondolj csak bele, hogy mennyire fogtok majd örülni egymásnak 9 nap múlva! :o)

    VálaszTörlés
  2. Tudom és köszi. :) Erre mi is gondoltunk :)

    VálaszTörlés